εïз ¢sιℓℓsz^^ εïз oldala...

Egy esős nyári este elindultak sétálni, a felhők érezték,
e a nap nem a lány álma.

Hosszú időn keresztűl beszélgettek, szomorkodtak, de közben mindketten hamisan nevettek.

Későre járt az idő, egyre jobban zúhogott az eső.
A fiú elmondta hogy szerelmük már nem olyan mint rég,talán jobb lenne ha kimondanánk, hogy itt a vég.

A lánynak elkezdet patakban folyni a könnye, és a könnycsepp az arcán a helyét meglelte.
Az idő még rosszabb lett, a sötét felhőkből szinte fekete eső esett.

A lány a tócsába meglátta magát és szerelmét, nem bírta elvíselni a fiú hideg közeledtét.
A lány becsukta a szemét, hirtelen eszébe jutott minden emlék.

Az arcán végig gördült egy fájó könnycsepp, ránézett a fiúra és hirtelen futásnak eredt.
A fiú utána kiabált de ezt már nem halotta, a fűlébe csak egy dolog csengett, a halál halk szava.

Futott, futott és meg sem állt egy patakig,
ott leűlt és gyorsan keresett valamit.
Valamit, ami éles és mély sebet ejt, egy üveg szilánkot gyorsan meg is lelt.

Csak űlt és erősen szorította a szilánkott, felkészült rá hogy elhagyja ezt a világott.
Könnyes szemével nem látott színte semmit, fogta és pár mozdulattal felvágta ereit.

A vére folyt bele a patakba, tudta ez már visszafordíthatatlan.
A fiú érezte hogy baj van, és arra is rá jött hogy, szerelme iránta halhatatlan.

Megbánta ezt az egészet, utána rohant már félholt szerelmének.
Mivel ismerte a lány gondolatait, tudta, hogy valahol magányosan szomorkodik.

Hamar megtalálta szerelmét, a lány ölébe hajtotta fejét.
A fiú elmondta mekkorát tévedett, hiszen a szeretet iránta soha nem érhet véget.

Kivette a lány kezébe maradt szilánkott, és ő is felvágta az ereit, hogy szerelmével hagyja el a világot.

A lány már alig élt, és a fiú is haldoklott,
utoljára még adtak egymásnak egy szerelmes csókot.
A lány a fiú ölébe feküdt, és halkan súgták egymásnak SZERETLEK,
ezentúl a szerelmes szívek örökre együtt lehetnek.